Tűz nélkül

A motoros, aki a luxust spirituális útra cserélte és most boldogabb, mint valaha

Fény, csillogás, luxus, hírnév, megnyerő külső. Axel Pons éveken át versenyezett a Moto2-es vb-sorozatban, ám a boldogságához mindez kevés volt. Spirituális gyalogútra indult, és most jobban érzi magát, mint valaha.

Pons külseje megváltozott, immáron nomád életet él

Megvédte címét a magyar férfi kardcsapat a genovai vívó Eb-n

Szilágyi Áron, Szatmári András Rabb Krisztián és Iliász Nikolász révén megszületett az első magyar aranyérem a Genovában zajló Európa-bajnokságon.

George Russel rajt-cél győzelmet aratott Montrealban, de Oscar Piastri is örülhetett

A Kanadai Nagydíjon a Mercedes aratott: a brit futamgyőztes mellett csapattársa, az olasz Kimi Antonelli a harmadik helyen futott be, míg a négyszeres világbajnok holland Max Verstappen második lett.

A kanadai időmérőn borult a papírforma, George Russelé a pole pozíció

A négyszeres világbajnok, Max Verstappen a második helyről indul, a McLaren eddig remeklő versenyzőinek meg kellett elégedniük, a harmadik és a hetedik rajthellyel.

George Russel a Mercedes versenyautójával a Forma-1 egyik korábbi futamán

Gennaro Gattuso lesz az új olasz szövetségi kapitány

A négyszeres futballvilágbajnok itáliai csapat élére a 2006-os győztes csapat tagját nevezik ki. 

Gennaro Gattuso tavaly júliusban még a horvát Hajduk Split vezetőedzőjeként

Szoboszlai Dominik: Sosem vagyok megelégedve magammal, de rajta vagyok, hogy a következő szezon még jobb legyen

Kislánya születésétől is függ, hogy mikor tér vissza a Liverpoolhoz a pihenő után.

BSK: jég veled, közpénz!

Manapság szinte nincs olyan sportszervezet, amely állami támogatás híján nyereségesen működne. A Népszava talált egyet: a főváros tömegsportjára fókuszáló Budapesti Sportszolgáltató Központ Nonprofit Kft. az üde kivételek egyike.

A cég a műjégpálya bevételeinek köszönhetően profitot termel

Cser-Palkovics András: Székesfehérvár 1 forintért 1 évre megveszi a város futballcsapatát Garancsi Istvántól

Az NB I-ből kiesett Fehérvár FC megmenekítése, másodosztályú indulása csak úgy lehetséges, hogy több közpénzt nem tesznek bele, csak az utánpótlást támogatják, és egy éven belül új tulajdonost, befektetőt találnak, miközben visszaszerzik a Videoton nevet.

Elhunyt Kincses Tibor olimpiai bronzérmes cselgáncsozó

1960-2025

Lezuhant a lelátóról és meghalt egy szurkoló a Nemzetek Ligája müncheni döntőjén

Nyolc métert zuhant. Egyelőre nem világos, hogy miért.

Nemzetek Ligája döntő Münchenben 2025. június 8-án.

Franciaország végzett harmadikként a Nemzetek Ligájában

A németeket a sok hiba mellett a videobíró döntései is hátrányosan érintették. 

Mind a férfi, mind a női válogatott kijutott a 3x3-as kosárlabda Európa-bajnokságra

Legutóbb 2022-ben voltak ott a kontinenstornán. 

Itt a hivatalos bejelentés, a Liverpool FC-hez igazolt Pécsi Ármin

Pécsi Ármin

Három gólhelyzetig jó volt a magyar futballválogatott, aztán simán kikapott a svédektől a Puskás Arénában

Kedden javíthatunk az azeriek ellen. 

Érik az átigazolási szenzáció, Pécsi Ármin és Kerkez Milos is Liverpool FC játékosa lehet

Értesülések szerint a 20 éves felcsúti kapus és a Bournemouth 21 éves védője is Szoboszlai Dominik csapattársa lesz az angol bajnokcsapatban. 

Pécsi Ármin, a Puskás jelenlegi kapusa

Máig sokan járnak pszichológushoz és küzdenek étkezési zavarral Deutsch Tamás feleségének az áldozatai közül

Deutsch-Lazsányi Erika ellen rengeteg panasz érkezett, hogy edzőként durván bánik a tanítványaival. 

Megvédte a címét, hetedszer is női kézilabda BL-győztes a Győri Audi ETO KC!

A győriek – akik egyszer sem voltak hátrányban négyes döntő alatt – 11. alkalommal játszottak döntőt a legrangosabb európai kupasorozatban.

Parádoué!

Felemelő fölényben futballozó fergeteges franciák: a klub és a torna történetében először nyert BL-t a Pompás Srácok Gárdája.

BL-döntő: PSG–Inter 5-0, megsemmisítették az olaszokat, történelmet írtak a franciák

A PSG a fennállása óta először hódította el a BL-trófeát, öt gól különbséggel pedig még egyetlen csapat sem győzött  sorozat fináléjában. Minden egy helyen a müncheni mérkőzésről.

Hetvenkedő Európa

Ma elsőbálozó lesz a francia csapat vagy a Grande Inter nyomába lép az eddig háromszor győztes milánói klub.

Oscar Piastrié a pole pozíció Barcelonában

McLaren 24 éves ausztrál versenyzője volt a leggyorsabb a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén. 

Legyőzte a dán Esbjerget, tizenegyedszer is női kézi BL-döntős a Győri Audi ETO KC

A címvédő Győri Audi ETO KC 29-28-ra legyőzte a dán Esbjerget a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati első elődöntőjében.

Kari Brattset Dale (b) és Dione Housheer (j) a Gyõr játékosai, valamint Henny Ella Reistad, Team Esbjerg játékosa (k) a nõi kézilabda Bajnokok Ligája elõdöntõjében

Aranyérmes a magyar csapat a nyíltvízi úszó Eb-n

A Stari Gradban rendezett Eb zárószámában négyszer 1500 métert kellett teljesíteniük a váltóknak.

Kötelező nemi vizsgálatot ír elő a World Boxing

A párizsi olimpián a nők 66 kilogrammos súlycsoportjában győztes algériai Iman Helif sem versenyezhet addig, amíg nem veti alá magát ennek a tesztnek.

Új gazda kerestetik Székesfehérváron, zárt ülésen tárgyalt az önkormányzat

Cser-Palkovics András leszögezte, nem lehet hosszútávon azzal számolni, hogy az önkormányzat finanszírozni tudja a klubot. Szakonyi Péter, a 100 leggazdagabb magyar kiadvány szerkesztője lapunknak azt nyilatkozta, a székesfehérvári futballklubot értékként nem számolták bele Garancsi István vagyonába, mert Magyarországon jelenleg csupán a Ferencvárosnak van piaci értéke.

Garancsi irányítása mellett felívelt, majd földbe állt a Fehérvár

Ukrajna bojkottálja a budapesti cselgáncs-világbajnokságot

Az ok, hogy a nemzetközi szövetség engedélye alapján az agresszor Oroszországgal szövetséges Belarusznak ismét engedélyezték az ország színeiben való indulást, állami szimbólumok használatát.

Az ukrán cselgáncs-válogatott egy 2023-as felvételen

Újabb négy évre Wladár Sándort választották meg a Magyar Úszó Szövetség elnökének

Az elnökségbe első alkalommal egy paraúszó is bekerült a paralimpiai bajnok Illés Fanni személyében. 

Wladár Sándor

Orbán Viktort elkezdte érdekelni külpolitika, kár, hogy közben a futball és az egész ország esik szét alatta

Meglepetésszerűen egy forintért tukmálja az első vonalból kiesett labdarúgócsapatot a székesfehérvári önkormányzatra Garancsi István tulajdonos, ami Somogyi Zoltán, a futballban civil szinten érintett politikai elemző szerint megingatja az Orbán Viktorról alkotott mindentudó képet. Garancsi István és Cser-Palkovics András polgármester gyaníthatóan előre szólt a a miniszterelnöknek.

Mihályvári-Farkas Viktória Európa-bajnok a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében

A Ferencváros 21 éves sportolója pályafutása során első alkalommal vesz részt nyíltvízi világversenyen.

Mihályvári-Farkas Viktória ünnepel május 28-án Stari Grad-ban
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang