Modern, felgyorsult világunkban rendre valami külső körülménytől várjuk a boldogságot. Majd ha megvettem az új tévét, iPhone-t, BMW-t, ha elnyertem az áhított személy szerelmét, majd boldog leszek, ha végre nagyobb házba költözhetek.
Axel Ponsnak mindene megvolt. Mégis hiányzott valami az életéből.
Axel 1991-ben, Barcelonában született, a 250 köbcentis kategóriában kétszeres világbajnok motorversenyző, későbbi csapattulajdonos Sito Pons gyermeke. Axel motorzúgás közepette nőtt fel, maga is versenyezni kezdett, 2008-ban profivá lett, 2010 és 2017 között a Moto2-es vb-sorozatban szerepelt, de meg sem közelítette apja eredményeit (legjobb helyezését a 2016-os Olasz Nagydíjon érte el: 6. volt). Visszavonulása után megnyerő, sármos küllemét akarta kamatoztatni, modellkedéssel, divattervezéssel próbálkozott. Ám az új karrier sem hozta meg a lelki békét: 2019-ben az El País spanyol lapnak már arról beszélt, hogy le akar lassítani, és maga mögött akarja hagyni korábbi életét.
Sikerült neki: ma valahol Ázsiában zarándokol. Mezítláb. Haja megnőtt, berasztásodott.
Elnyűtt göncöket visel, hátizsákjában kevés ruha, sátor és függőágy. Nincs nála bankkártya, se okostelefon, ezért most talán csak az apja tudja, merre jár. 2024 végén hónapokat töltött Pakisztánban, Indiába akart eljutni, de nem kapott vízumot.
Axel alaposan felkészült az évek óta tartó zarándoklatra. A San Ignació-i barlangtemplomban az apáttal értekezett az élet értelméről, majd egy huescai buddhista templomban három hónap némasági fogadalma közepette önvizsgálatot tartott. 2022 márciusában indult útnak Gironából, hogy megismerje a világot, különböző kultúrákat, és újra kapcsolatba kerüljön önmagával.
Napfelkeltekor ébred, meditál, jógázik, majd útra kel. Vegetáriánus lett, többnyire a természet táplálja, vagy a helyiek vendégelik meg. Cipőt pedig azért nem visel, mert elmondása szerint így mélyebben kapcsolódik a Földhöz, és jobban értékeli az élet apró részleteit (egyébként az Egyesült Államokban zajló klub-vb során Luis Enrique, a PSG BL-győztes edzője is mezítláb tartja az edzéseket, s amikor megkérdezték tőle, miért, azt felelte: így könnyebben érik el a testét a föld energiái).
Törökországban egy helyi imám „Iszának” (arabul: Jézus) nevezte el, és azóta ezt a nevet használja.
Iránban három hónapot töltött, külleme akkor változott meg végérvényesen. Lefogyott, szakállat növesztett, ám az arcáról semmi nem képes letörölni a derűt. Néha nyilatkozik, Pakisztánban kétszer is megszólaltatták, egyszer út közben, kietlen hegyvidéken bandukolt, máskor egy helyi csatorna faggatta két társával egyetemben. Hangoztatta, sokan féltették, mondván az ország veszélyes, de ő végtelen vendégszeretettel és kedvességgel találkozott.
A legutóbbi hiteles beszámolók szerint – amelyek 2025 áprilisában és májusában jelentek meg – Pons még mindig Ázsia déli és középső részén vándorol. Családjával ritkán, de rendszeresen tartja a kapcsolatot. Édesapja olykor nyilatkozik a spanyol sajtónak, ilyenkor mindig hangsúlyozza, hogy fia időnként, már amikor alkalma van internetet használni, kapcsolatba lép vele: „Büszke vagyok a fiam bátorságára és kitartására – nyilatkozta Sito Pons. – A története példaértékű, és mi mindenben támogatjuk őt. Persze, néha aggódunk a biztonsága miatt, de az vitathatatlan: Axel megtalálta a saját útját, és boldogabb, mint valaha!”
